Láng Bea vagyok. Leginkább. És legszívesebben. 😊
Mentálhigiénés szakember,
Ultrarövid terápiás konzulens, SzomatoDráma játékvezető,
a Kenéz Tünde által kifejlesztett Térpszichológia módszer hivatalos képviselője és oktatója,
Life-, Art- és Mindfulness Coach.
(További végzettségeimről itt olvashatsz.)
Mindemellett a Stílusház Lakberendező Iskola alapító tulajdonosa
és vezetője vagyok, és három gyermek édesanyja.
Sok-sok év intenzív, máig is tartó önismereti munka mellett öt éven át tanultam pszichológiát egyetemi képzésben, majd négy éven át Térpszichológiát Kenéz Tündénél. Mentálhigiénés szakemberként szereztem meg újabb diplomámat, további módszertani tanulmányaimat pedig Dr. Buda László pszichiáternél végeztem.
Miután Térpszichológiából sikeres vizsgát tettem, nem csak tanácsadásra váltam jogosulttá, hanem a Térpszichológia terekkel kapcsolatos, lakberendezési vonatkozásainak oktatására is.
Ez az út indított el saját módszerem, a lakóterek lélektana és az élettér elemzések kidolgozása felé, melyre egyéni (Otthonod tükrében) és csoportos (Mit mesél az otthonod?) önismereti folyamatok épülhetnek.
Mindemellett mentálhigiénés segítő beszélgetéseket, Ultrarövid terápiás konzultációkat, SzomatoDráma játékokat és coaching folyamatokat is tartok, az általam alkalmazott coaching módszerekről részletes információkat is olvashatsz.
Itt inkább azt emelném ki, miben tudok Neked mást nyújtani.
Az általam használt eszközöket és módszereket sokrétűen és személyre szabottan ötvözöm a folyamatnak és kliensem habitusának, aktuális helyzetének megfelelően.
A folyamat során olyan eszközöket adok a kezedbe, amiket otthon is tudsz használni, amik megkönnyítik az életed, hozzásegítenek ahhoz, hogy jobban ráláss a helyzetekre és könnyebben vedd az akadályokat.
Használatukkal mindennapjaid könnyedséggel, gördülékenyen telhetnek, így egy új életminőséggel is megajándékozod magad.
A folyamat a Tiéd, én pedig örömmel szegődöm útitársadul.